A legtöbbször a fürdőszobákban szenvedtek szén-monoxid-mérgezést!
Az évek óta gyűjtött országos statisztikai adatok szerint a szén-monoxid-mérgezések elsődleges helyszíne a fürdőszoba, az események 48%-ában az ott elhelyezett nyílt égésterű vízmelegítő vagy tüzelő-, fűtőberendezés használata során halmozódott fel a gyilkos gáz.
Magyarországon több éve folyamatosan mért adatok alapján megállalpítható, hogy ott, ahol volt szén-monoxid-mérő, legfeljebb rosszulléttől szenvedtek a lakók. Például 2016-ban 243 szén-monoxid-mérgezéssel járó baleset volt, ebből tizenhárom halálos kimenetelú, amelyben tizenhét ember halt meg. Tizenkét esetben nem volt szén-monoxid-érzékelő készülék, egy esetben a szén-monoxid-érzékelő készülék nem üzemelt.
Az országos adatok feldolgozása alapján fürdőszobát követően a konyha a következő helyiség, de itt már csak 20 százalék az előfordulási arány. A nappaliban vagy a többi helyiségben elenyésző esetszámot mutatnak a statisztikák.
Szén-monoxid keletkezésének okai:
Legtöbbször a vízmelegítő, tüzelő-, fűtőberendezés hibája, karbantartottság hiánya okozott gondot, az esetek tizennégy százalékában pedig a szigetelt nyílászárók miatt használódott el a levegő. A kiváltó okok között szerepelt még az időjárás, például ha a szél miatt visszaáramlott a levegő a lakótérbe, a légbevezetők hiánya vagy a helytelen kéménybekötés, de az is előfordult, hogy több berendezés együttes működése váltotta ki a mérgező gáz felhalmozódását.
Fontos figyelmeztetés: A levegő utánpótlás hiányát a fokozott légzárású nyílászárók, a légbevezetők hiánya, valamint a gépi elszívó berendezés a tüzelő,- fűtő berendezéssel együttes működtetése okozza.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a fűtési szezon befejezésével nem szűnik meg a szén-monoxid-mérgezés veszélye! A fürdőszobai, nyílt égésterű berendezések és a konyhai páraelszívók együttes üzemeltetése, az elmaradt szellőztetés mind gondot okozhat!
Ezért ügyeljenek a lakás szellőztetésére, a szén-monoxid-érzékelők helyes használatára, és figyeljenek a jelekre: émelygés, fejfájás, szapora légzés, kipirult arc, eszméletvesztés lehet a jele a szén-monoxid-mérgezésnek. Ha ilyet tapasztalnak, azonnal hagyják el a helyiséget, szellőztessenek és tárcsázzák a 112-es segélyhívót.
További kapcsolódó hír
Szén-monoxid télen, nyáron
Részletesebben a témáról: A szén-monoxid-mérgezés megelőzhető!
Az alábbi linken megtalálható a katasztrófavédelmi ellenőrzéseken megfelelt érzékelők listája: Biztonságos CO-érzékelők