Immár negyedik alkalommal rendezte meg a középiskolások számára az eseményt a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ. A hétfői bemutató célja az volt, hogy a pályaválasztás előtt álló diákok bepillanthassanak annak a közösségnek az életébe, amelynek tagjai mindig ott vannak, ahol segíteni kell, az égő házaknál, a baleseteknél, helytállnak a természeti katasztrófák és az elemi csapások bekövetkezésekor.
Ne várjunk őszig a kéménysepréssel
Nyáron is szerencsét hoz, ha kéményseprővel találkozunk, hiszen ha jól működik a házunk kéménye, biztonságban tudhatjuk otthonunkat és szeretteinket. Ne várjunk őszig, foglaljunk időpontot minél hamarabb. A kéményseprők a fűtési szezonon kívüli is elérhetők, ajánlott ilyenkor felvenni velük a kapcsolatot, hogy elvégezzék az ingyenes kéményellenőrzést. Ilyenkor gyorsabb az ügyintézés, a várakozási idő rövidebb, a nyári szabadságok miatt pedig könnyebb megfelelő időpontot találni a kéményseprők fogadására.
Játékos tanulás egy élhetőbb környezetért
A kaposvári diákokat szólította meg a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a „Tűzvédelemmel a környezetünkért” című TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01860 számú pályázat keretében szervezett tűzvédelmi vetélkedővel. A rendezvényen – amelyen a kéményseprőszakma is képviseltette magát – tizenegy csapat mérte össze tudását és ügyességét a modern kor elvárásaihoz igazodó, ugyanakkor szórakoztató feladatokon keresztül.
Viharkárok országszerte
A pénteki vihar miatt eddig összesen 403 esetben volt szükség a tűzoltók munkájára. A legtöbb beavatkozásra Budapesten, valamint Baranya és Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt szükség. Somogy, Vas és Zala megye kivételével minden megyében keletkeztek viharkárok. A helyreállításban a katasztrófavédelem kéményseprői is közreműködtek.
Április hatodikán nyitotta meg kapuit Budapesten, a Hungexpo területén a negyvenedik Nemzetközi építőipari szakkiállítás. A szakkiállítás és mellette a 10. OTTHONDesign Otthonteremtési szakkiállítás április 6-10. között várja a kiállítókat, látogatókat. A rendezvényen a katasztrófavédelem is képviselteti magát.
2016. július elsején indultak útjukra a katasztrófavédelem kéményseprői, hogy a lakosság szolgálatában eleget tegyenek a szervezetre szabott új közfeladatnak. Az indulás pillanatában az ország tizenöt megyéjének ezernyolcszázharmincöt településén lévő 1,8 millió kémény tartozott a katasztrófavédelem ellátási körébe. Ma már tizenhét megye 2682 településén és a fővárosban végzi a szervezet a lakossági ingatlanok kéményellenőrzési és tisztítási feladatait, ami összesen 3,4 millió égéstermék-elvezetőt jelent.